Tanúvallomások

Barnabas pitstop2 albanees meisje ’Merla muszlim volt. Most ő vezeti a gyerekmunkát’

Merla egy hagyományos iszlám családból származik, de még mikor kis lány volt, járt a keresztény összejövetelekre a faluban. Ő mindig ott volt a nyári táborokban a művelődési házban.  A család szegény volt. Néha kaptak ételt és ruhát. Utánna kerültek a szponzor programban. Így segítettünk nekik: gyakorlatban. Kíváncsiak lettek az evangéliumra, mert mi adományoztunk nekik annélkül, hogy valamit kértünk vola cserébe.

Tavaly nyáron kérdeztem meg Merlát, hogy szeretne-e a nyári Barnabas konferenciájra jönni. Majd kiugrott a bőréből, olyan boldog volt. A boldogsága egyből lágyúlt is. Azt modnta: ‘…de meg kell kérzedni-e a szüleimet, hogy mehetek e és nincs is pénzem, hogy a részvétemet fizessem…’

Biztosak voltunk benne, hogy Istennek tervei voltak ezzel a lánnyal. Miután együtt imádkoztunk, elmentünk a szüleihez. Nem volt könnyű beszélgetés. A szülei iszlám hite jelentős szerepet játszottak. Végül beleegyeztek, hogy a lányuk velünk jön egy keresztény konfereciára. Szerencsére találtunk egy szponzort is a részvételéhez és így tudott tavaly Merla résztvenni a Barnabas konferenciáján.

Miután Merla vissz ment, nyitott a gyermekek számára istentiszteletet. a művelődési házban és tavaly vezető szerepet kapot a nyári táboroknál. Merla muszlim volt, most pedig ő vezeti a gyerekmunkát a templomban.